Lehet összefüggés a fogínybetegség és az Alzheimer-kór között?

Lehet összefüggés a fogínybetegség és az Alzheimer-kór között?

Az Amerikai Neurológiai Akadémia online orvosi folyóiratának, a Neurology®-nak 2023. július 5-én megjelent számában publikált tanulmány szerint a fogaink megfelelő ápolása összefügghet az agyunk egészségének megőrzésével. A kutatás során megállapították, hogy a fogínybetegségek és a fogvesztés összefügghet a hippokampusz zsugorodásával, amely szerepet játszhat a memóriaproblémák és az Alzheimer-kór kialakulásában. A tanulmány nem bizonyítja, hogy a fogínybetegség és a fogvesztés Alzheimer-kórt okoz, csupán rámutat az összefüggésekre.

 

“A fogak elvesztése, valamint a fogínybetegség, vagyis a fogak körüli szövetek gyulladása, ami az íny zsugorodását és a fogak meglazulását okozhatja, nagyon gyakori, ezért a demenciával való esetleg kapcsolat felderítése kiemelten fontos” - mondta a tanumány szerzője, a japán Sendai-i Tohoku Egyetem kutatója, Dr. Satoshi Yamaguchi. “A kutatás során megállapítottuk, hogy ezek a problémák szerepet játszhatnak a gondolkodást és memóriát irányító agyterület egészségében, ez pedig újabb nyomós indokot szolgáltat az embereknek, hogy ügyeljenek fogaik egészségére.”

 

A kutatásban 172, 67 év körüli személy vett részt, akiknek a kutatás kezdetekor nem voltak memóriaproblémáik.

A résztvevők a kutatás előtt fogászati vizsgálaton és memóriateszteken vettek részt. Az agyukról a kutatás kezdetén, és négy évvel később felvételeket készítették, hogy megfigyelhessék a hippokampusz térfogatának változását.

A kutatók minden résztvevőnek megszámolták a fogait, a fogágy szondázási mélységének mérésével felmérték, hogy van-e fennálló fogínybetegségük. Az egészséges értékek egy és három milliméter között mozognak.

Az enyhe ínybetegségek 3-4 milliméter közötti szondázási mélységet mutatnak több területen, míg a súlyos ínybetegség esetében ez a szám 5-6 milliméter között mozog. A súlyos esetek csontveszteséggel, a fogak meglazulásával és kihullásával is járhatnak.

 

A kutatók megállapították, hogy a fogak száma és az ínybetegség mértéke összefügg az agy bal oldali hippokampuszában bekövetkező változásokkal.

Az enyhe ínybetegségben szenvedők esetében a kevesebb fog összefüggést mutatott a bal hippokampusz gyorsabb zsugorodásával.

A súlyos ínybetegségben szenvedők esetében azonban a több fog jelentette az agy ugyanazon részének gyorsabb ütemű zsugorodását.

Életkorhoz igazítva, a kutatók megállapították, hogy az enyhe ínybetegségben szenvedők esetében azoknak, akiknek eggyel kevesebb foga volt, az agyzsugorodás üteme közel egy év agyi öregedéssel volt egyenértékű. Ezzel szemben a súlyos ínybetegségben szenvedők esetében az agyzsugorodás mértékének felgyorsulása eggyel több fog esetén 1,3 év agyi öregedésnek felelt meg.

 

“Ezek az eredmények rávilágítanak a fogak egészségének megőrzésének fontosságára, és arra, hogy nem csak a fogak megtartása a cél” - mondta Yamaguchi. “Az eredmények azt mutatják, hogy a fogak megtartása súlyos ínybetegség esetén összefügg az agysorvadással. A fogínybetegségek előrehaladottságának ellenőrzése rendszeres fogászati vizsgálatokkal kiemelt fontosságú. A súlyos fogínybetegségben szenvedők fogait pedig érdemes kihúzni és megfelelő protézisekkel helyettesíteni.”

 

Yamaguchi kiemelte, hogy a jövőben nagyobb létszámú csoportokkal végzett vizsgálatokra van szükség. A tanulmány másik korlátja, hogy Japán egy bizonyos régiójában végezték, így az eredmények nem biztos, hogy a világ más pontjain is megállják a helyüket.

 

A tanulmányt a Japán Oktatási, Kulturális, Sport, Tudományos és Technológiai Minisztérium, a Keio Egyetem, a Japán Arterioszklerózis Megelőzési Alap, a Japán Egészségügyi, Munkaügyi és Jóléti Minisztérium, a Teikyo Egyetem, a Pfizer Japan, a Bayer Yakuhin, a Chugai Pharmaceutical, a Daiichi Sankyo, az Astellas Pharma, a Takeda Pharmaceutical, a Health Care Science Institute, a Health Science Center és a Takeda Tudományos Alap támogatta.

 

Forrás: 

 

American Academy of Neurology: Neurology Resources, AAN. (2023, July 5). Taking good care of your teeth may be good for your brain - Poor dental health linked to decline in brain volume. American Academy of Neurology. https://www.aan.com/PressRoom/Home/PressRelease/5097

 

Yamaguchi, S., Murakami, T., Satoh, M., Komiyama, T., Ohi, T., Miyoshi, Y., Endo, K., Hiratsuka, T., Hara, A., Tatsumi, Y., Totsune, T., Asayama, K., Kikuya, M., Nomura, K., Hozawa, A., Metoki, H., Imai, Y., Watanabe, M., Ohkubo, T., & Hattori, Y. (2023). Associations of dental health with the progression of hippocampal atrophy in Community-Dwelling individuals. Neurology, 101(10). https://doi.org/10.1212/wnl.0000000000207579