A szájüreg egészsége segíthet csökkenteni a koleszterint a vérben

A szájüreg egészsége segíthet csökkenteni a koleszterint a vérben

A gyakori szájüregi fertőzések, a parodontális betegségek és a fogszuvasodás a kardiometabolikus betegségek fokozott kockázatával összefüggő gyulladásos anyagcsereprofilokkal járhatnak — derül ki egy nemzetközi kutatócsoport legfrissebb tanulmányából. A szájüregi fertőzések az anyagcsere-profilok későbbi kedvezőtlen változásainak jelei is lehetnek.

 

A szájüregi fertőzések és a kedvezőtlen anyagcsereprofilok közötti összefüggéseket a Finnish Health 2000/2011 kutatás és a Parogene kohorsztanulmány során vizsgálták.

 

“A felfedezés nagyon új, hiszen eddig csak néhány tanulmány mutatta meg az összefüggéseket a kiterjedt anyagcsere-folyamatok és a szájüregi fertőzések között, és ezeknél korábbi, előretekintő tanulmányok sem léteznek” — mondta a Kelet-finnországi Egyetem professzora, Pirkko Pussinen. A Journal of Dental Research folyóiratban közzétett tanulmány létrejöttében a Helsinki Egyetem, a Karolinska Instituet és a Grazi Orvosi Egyetem kutatói is részt vettek.

 

Eddig is ismert tény volt, hogy az előrehaladott szájüregi fertőzések és gyulladások— endodontikus elváltozások és foggyökérhárty-gyulladás — a kardiometabolikus betegségek fokozott kockázatával járnak együtt. Bár a kettő közötti összefüggések mögött húzódó mechanizmusok ezidáig részben tisztázatlanok voltak, valószínűsíthető, hogy a rossz szájhigiéné hozzájárul a szisztematikus gyulladás fenntartásához.

 

Az említett kutatásban a Parogene csoportból 452 közép- és időskorú személy, valamit a Health-2000 felmérés 6229 résztvevője vett részt. 2011-ben a Health-2000 kutatás résztvevői közül 4116-an küldtek utánkövetési szérummintát. A krónikus betegségek kockázatát előrejelző 157 metabolit, például lipid- és glükóz-metabolitok, ketontestek és aminosavak szérumkoncentrációját NMR- spektroszkópiás módszerrel határozták meg. A szájüreg egészségi állapotát jelző paramétereket a kutatás kezdetekor, klinikai és röntgenvizsgálatok során gyüjtötték össze.

 

A paraméterek közé tartoztak a parodontális állapotot leíró adatok, például a szondázáskor jelentkező vérzés, a parodontális szondázási mélység, valamint az alveoláris csontvesztés. A szuvasodással kapcsolatos paraméterek közé tartoztak a gyökértömések, az apikális, valamint a szuvas elváltozások. A vizsgálat egy, az anyagcsere-mérések és a prevalens szájhigiénia közötti kapcsolatot elemző keresztmetszeti részből, valamint egy előretekintő részből állt, amely azt vizsgálta, hogy a szájüregi fertőzések jelezhetik-e előre az anyagcsere-mérések szintjét az utánkövetés során.

 

A parodontitis kiemelkedő összefüggést mutatott a hosszan tartóan gyulladásos anyagcsereprofillal, a fogszuvasodás pedig a jövőben káros metabolitokkal.

 

A 157 anyagcsere-mutató közül a megnövekedett parodontális szondázási mélység 93, a szondázási vérzés 88, a parodontális gyulladás pedig 77 mutatóval állt összefüggésben. A fogszuvasodással kapcsolatos paraméterek közül a gyökértömések 47, a nem megfelelő gyökértömések 27, a fogszuvasodás okozta elváltozások pedig anyagcsere-mutatóval álltak összefüggésben. Az előremutató elemzésekben a szuvasodás 30, a szondázási vérzés pedig 8 metabolittal hozható összefüggésbe. Ezek az anyagcsere-mutatók jellemzően gyulladást jeleztek, így pozitív korrelációt mutattak a zsírsav-szaturáció mértékével és a nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein (VLDL) paramétereivel, és negatív korrelációt a nagy sűrűségű lipoprotein (HDL) paramétereivel.

 

"A szájüregi fertőzések részben magyarázhatják az egészségtelen lipidprofilokat" —mondta Aino Salminen, a Helsinki Egyetem adjunktusa. Kåre Buhlin, a Karolinska Institutet adjunktus professzora a következőképpen összegezte a tanulmány eredményeit: "A szájüregi fertőzések jelentős kockázatot jelentenek a szisztémás egészségre. Fontos kiemelni azonban, hogy korai megelőzéssel és kezeléssel a kockázat mérsékelhető".

 

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2023/11/231116141003.htm