A fogszabályozás szó hallatán az embereknek általában a rögzített fogszabályozó jut az eszébe, az a bracketekből és ívekből álló eszköz, amit már maradó fogazatra ragasztanak fel és rengeteg középiskolás szájában látható. Régen rejtegették az érintettek a nem épp esztétikus fémes mosolyukat, mára viszont szinte divattá vált ezeknek a készülékeknek a hordása.

Ami divatos, az nem jelenti azt, hogy feltétlenül a legjobb is. Már csak ha arra az aprócska tényre gondolunk, hogy miért is szabályoztatja az ember a fogait. A legtöbb esetben azzal van gond, hogy kevés a hely a maradó fogak számára, ezért torlódnak. Kialakult maradó fogazat esetében azonban sajnos már nem számíthatunk állcsontnövekedésre úgy, mint tej- vagy vegyes fogazatban, így csak annyi hellyel gazdálkodhatunk, amennyi van , ezért sok esetben foghúzásra kerül sor, hogy a fogak beférhessenek a fogívbe. Ez egyrészt trauma, másrészt - tapasztalatok alapján - a későbbiekben fogszorításos panaszok jelentkezhetnek.

Az ideális életkor

A legjobb tehát abban az életkorban elkezdeni a fogszabályozást, amikor még van állcsontnövekedés, ami megfelelő kezeléssel pozitív irányba befolyásolható. A jó állcsontnövekedés nemcsak a fogaknak teremt helyet, hanem szebb, arányosabb arcot is eredményez, vagyis már ezért is érdemes időben lépni.

A növekedés mértéke szempontjából a legjobb lenne a tejfogazati életkor, de egy óvodás gyermek még kevéssé együttműködő, ami elengedhetetlen a terápia szempontjából. A fogváltás ideje alatt azonban ismét van egy intenzívebb növekedési fázis és ilyenkor már a gyermek együttműködésére is számíthatunk.

A legoptimálisabb 6-8 éves korban elkezdeni a fogszabályozást. Ebben az életkorban legtöbbször még egyszerű, gyerekbarát myofunkcionális, tehát az okokat is kezelő, fogvédőre hasonlító fogszabályozókkal is megoldhatók a problémák. Esetenként szükség lehet kiegészítő fogívtágításra. Vannnak természetesen súlyosabb esetek is. Ilyenkor az a korai kezelés előnye, hogy könnyebb kiinduló állapotot teremt a későbbi,rögzített készülékes terápia számára.

Léteznek állapotok, amikor lehetőleg már tejfogazatban el kell kezdeni a fogszabályozást, mert ha maradó fogazatra marad a beavatkozás, az sokszor állcsontműtétet jelent. Tipikusan ilyen a buldogharapás. Ilyenkor az alsó fogak előrébb állnak, mint a felsők.

Hogyan ismerheti fel egy szülő, hogy baj van?

Ha a tejfogak szorosan állnak, mint egy gyöngysor, az biztos jele annak, hogy valami akadályozta a normál állcsontnövekedést, ezért a jóval nagyobb maradó fogak számára nem lesz majd elegendő hely. Ha a fogak torlódnak, torzióban vannak, szintén probléma. Az sem jó, ha rés van az alsó és a felső fogak között (nyitott harapás) vagy él az élhez találkoznak (élharapás), esetleg a felső fogak jóval előrébb állnak az alsóknál (pókharapás).

Nem szerencsés az sem, ha a felső metszőfogak teljesen takarják az alsókat, leérnek akár az ínyszélig (mélyharapás). Amennyiben feltűnik, hogy egy vagy több alsó fog előrébb áll, mint a felső (keresztharapás) esetleg az oldalsó alsó fogak egyik vagy mindkét oldalon kijjebb állnak, mint a felsők (oldalsó keresztharapás), szintén érdemes fogszabályozó orvossal konzultálni.

 

 

 

Konklúzió

A lényeg, hogy ne halasszák a fogszabályozást a maradó fogazatra. Az időben elkezdett, a szabálytalanság okait is kezelő fogszabályozással nemcsak a fogak lesznek szabályosak, hanem az arc is szebb lesz és tartós marad az eredmény.

Forrás: volomdental.hu